Varga Mihály hétfői bomba híre - EZ mindent megváltoztat

Varga Mihály hétfői bomba híre - EZ mindent megváltoztat

Varga Mihály pénzügyminiszter rendhagyó módon, a saját Facebookján, kommentben közölte az idősek világnapjához kapcsolva az emelés mértékét. Februárban pedig jön a 13. havi ellátás.

A pénzügyminiszter azt írta:

Januárban ismét emelni fogjuk a nyugdíjakat, újabb 6%-kal, februárban pedig a 13. havi ellátásra is számíthatnak a nyugdíjasok.


„Az infláció miatt a kormány idén januárban 15%-kal emelte nyugdíjakat, novemberben pedig újabb 3,5 százalékpontos kiegészítő emelést hajt végre. A decemberi nyugdíj összegének emelésével együtt – átlagosan 84 916 forinttal kapnak többet a nyugdíjasok. A mintegy 2,5 millió nyugdíjas esetén a kiegészítő nyugdíjemelés közel 190 milliárd forintot jelent” – tette hozzá.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap