Szívszaggató: Így búcsúzott a kórházban volt felesége a magyar színésztől
Xantus Barbara februárban veszítette el volt férjét és két gyermekének édesapját Szurdi Miklóst. A színésznő hétfő reggel volt a Mokka vendége, ahol megdöbbentő őszinteséggel vallott a borzalmas veszteségről. A műsorvezető kérdésére Xantus Barbara elárulta, hogy Szurdi Miklós halála miatti első sokk után a munkába menekült, ráadásul pont a Phaedra, te dög című darabba, amit nem is olyan régen még együtt kezdtek el megvalósítani a volt férjjel.
"Az azonnali sokk után az ember nyilván a munkába menekül, ráadásul volt szerencsém abba a munkába menekülni, amit mi együtt kezdtünk el. Mi pár éve a Phaedráról a Hojsza Henivel és a Szurdi Mikivel kezdtünk el beszélgetni. Abból írtam a szakdolgozatomat, és a diplomamunkám is az volt, csak a Covid miatt ez egy időre megállt. Most lett rá anyagi lehetőség, és nekiláttunk a Mikivel, még a Mikivel. Bevallom, hamar magamra hagyott ebben, de igazából meg azt gondolom, hogy nem hagyott magamra soha." − kezdte Xantus Barbara.
"A gyerekeknek a lelkében, fejében az az iránytű nagyon él, amit tőle kaptunk mindannyian. Azt hiszem, ezt fogalmazta meg a kórházban, amikor elköszöntünk tőle, mert volt egy ilyen pillanat. "Az iránytű bennetek van" − erre akart utalni, és ez így van.
A halálára egyáltalán nem lehetett felkészülni. Mi sok-sok évre készültünk, hogy fáj neki, fáj neki, de ő velünk akart maradni, bármilyen fájdalmai voltak. Önző dolog volt azt akarni, hogy évekig fájjon neki, de mindenki az utolsó pillanatig élni szeretne.
Ő aztán különösen egy életrevaló, vitális, egy örök gyerek, mindenben hívő, nagyot álmodó ember volt" − mondta Xantus Barbara, aki Szurdi halála óta intenzíven érzi volt férje jelenlétét, és emiatt mindenben 200 százalékosan teljesít.
Forrás