Itt a rendelet! Mostantól ENNYIT kell fizetnünk a vízért

Itt a rendelet! Mostantól ENNYIT kell fizetnünk a vízért

Nettó 576 forint lesz köbméterenként a fogyasztásarányos ivóvíz díja, illetve nettó 881 forint lesz a szennyvízelvezetés díja.

A portfolio.hu a az esti Magyar Közlöny alapján írjta meg az egységes vízdíj pontos összegét.

A lakossági fogyasztók számára nettó 576 forint lesz köbméterenként a fogyasztásarányos ivóvíz díja, illetve nettó 881 forint lesz a szennyvízelvezetés díja.

Ezek mellé bejön egy alapdíj is, amely az átfolyási átmérőtől függően az ivóvíz esetén havonta 841 forint és 609 ezer forint között, a szennyvíz esetén havi 1661 forint és 1 millió 204 ezer forint között szóródhat.
Egy másik rendelet azt is megszabta, hogy mely vízszolgáltatóknak mennyit kell egy új alap felé negyedévente befizetniük, és melyek kaphatnak abból kompenzációt, illetve az alap kezelője mennyi pénzt fordíthat legfeljebb évente a víziközművek fenntartására.

A lap emlékeztet rá, hogy eddig akár 49-szeres különbségek és több mint 900-féle vízdíj volt Magyarországon.

Most létrejön egy alap, amelybe egyes szereplőknek be kell fizetniük, mások onnan kapnak kompenzációt, hogy a szükséges felújítások megtörténjenek

A legnagyobb összeget a Fővárosi Csatornázási Művek fizeti majd be, több mint 3 milliárd forintot, de 3 Fővárosi Vízművek Zrt-től is várnak 709 millió forintot.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap