FRISS BEJELENTÉS! EON, ELMŰ, MVM fogyasztók EZ mindenkit érint, aki villanyszámlát fizet! Lesz aki többet, lesz aki jóval kevesebbet fizet majd! Ez vár ránk pontosan:



Egy az uniós helyreállítási tervhez kapcsolódó anyagból derült ki, hogy a kormány olyan reformot tervez, amely minden lakossági áramfogyasztónak lehetővé teszi majd, hogy dinamikus árképzés szerint vehesse az áramot a rezsivédett árú éves fogyasztás, vagyis az évi 2523 kWh fölött - számolt be korábban a Pénzcentrum. Azonban, mint kiderült, nem ez a legérdekesebb része a dokumentumnak, legalábbis Balogh József energetikai szakértő erre hívta fel a figyelmet érdeklődésünkre.



DE NÉZZÜK AKKOR, HOGY KINEK MENNYIT KELL MAJD FIZETNIE -> 




A CIKK IDE KATTINTVA OLVASHATÓ


Hogyan fizess kevesebb mint 50%-ot áramért! Íme a pontos részletek:



A CIKK IDE KATTINTVA OLVASHATÓ






A szakember szerint a magyar kabinet azért sem igyekezett bevezetni a dinamikus árazást, mert annak nem teljesülnek itthon a feltételei. Például kellenek hozzá okos villanyórák, ezeket wifi-n keresztül a szolgáltató tud ki-be kapcsolni. Ezek nem olcsók, és kevés van belőlük a piacon, mindenki ezt hajtja Európában. A második pedig az, hogy az elektomos hálózat Magyarországon nincs egészen rendben – ezt kommunikálták a napelemstop bevezetésekor is. Miért nincs rendben? Azért, mert a pont 10 éves rezsicsökkentés alatt az áramszolgáltatók nem kaptak annyi pénzt a fejlesztésre, mint amennyi kellett volna.

Összességében szerinte a dinamikus tarifák kapcsán jó ideig nem fog még történni semmi Magyarországon, mert

- a teljes jogi környezetet meg kell alkotni,
- okosmérőket kell szerezni, amiből hiány van a piacon,
- a fogyasztókat is meg kell győzni, hogy szereltessék be a készülékeket,
- és ténylegesen is fel kell az órákat szerelni több tízezer háztartásban.
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap